Ing. Burík Ábrahám Zsuzsanna
1982.január 28-án születtem Dunaszerdahelyen. Édesanyám varrónő, édesapám esztergályosnak tanult ki, ha jól emlékszem. Azt hiszem, itt nem volt semmi érdekes, ájulós gyerek voltam.
A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolába jártam '89-től '96-ig. Magolós, jó tanulónak számítottam, bár fizikából, matekból nem voltam nagy szám. Szerettem a rajzot, a zenét és az irodalmat. A fura meséket szerettem a legjobban. Az alapiskola mellett a mostani nevén Janiga József Művészeti Alapiskolába jártam Nagymegyerre, zongorázni tanultam, mert hárfa nem volt az iskolának.
Az alapsuli után a dunaszerdahelyi Vámbéri Ármin Gimnáziumba kerültem, szerettem ott lenni. a Gimnázium utolsó évében, mikor megkérdezték, hova szeretnék menni, akkor a művészetet választottam. Az utolsó utáni pillanatban jelentkeztem a Janiga József MAI -ba rajzra, Fábik Erzsébet és Bott Mária keze alá kerültem, akiknek a mai napig nagyon sokat köszönhetek. Rengeteget tanultam tőlük, nemcsak a művészetekről, hanem egy olyan világot kóstolhattam meg a gondolkodásuk, beszélgetéseink révén, melyből a mai napig táplálkozom életem számos terén. Sokat készültem, majd felvételiztem Pozsonyban divattervezőire, Kassán grafikára jelentkeztem. Nem feleltem meg az elvárásoknak, édesapám fellélegezhetett, hogy lánya nem jut olyan pályára, amely csak a halála után hoz pénzt a konyhára. A csalódást igyekeztem hamar kiheverni, és egy inkább földhöz ragadt pályánál maradtam, a kereskedelemnél.
2000 és 2002 között a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia tanulója voltam, ott szereztem második érettségimet könyvelésből és bankrendszerből. Az a két év alapozta meg aztán az egyetemet. Az iskola mellett az ARTIFEX amatőr képzőművészek társaságának voltam tagja, ott rajzoltam, pasztellképeket készítettem.
2002-ben felvételt nyertem a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalatmenedzsment szakára, Személyzeti menedzsment szakra. Az egyetem mellett brigádmunkákból éltem, és a pozsonyi Diákhálózat pénzügyi alelnökévé választottak meg pár évre, ez idő alatt az egyetem magyar diákjait összetartó Közgáz elnöke voltam. Amire büszke vagyok (akkor nem nagyon voltam, de akkor nem tudtam mivé növi ki magát) - mi rendeztük az első Gombaszögi tábort. A művészet továbbra is az életem része maradt passzív formában, néha rajzoltam, de inkább a nagy mesterek alkotásait csodáltam a kiállításokon - az őrök nagy örömére - sokszor túl közelről, hogy lássam a technikájukat.
Az egyetemi évek alatt ismertem meg első férjemet, Szabit. Még most is első :) Az egyetlen válás ezen évek alatt az ARTIFEX-szel történt.
2004-ben kicsit megváltozott az életem, édesapám elhunyt októberben, a hiánya a mai napig nem fakult, az októberek mindig fojtogatnak picit. De mindig érzem, hogy ott van mellettem, amikor a legjobban hiányzik.
2007-ben rákos lettem, gyors műtét, hosszabb lábadozás után államvizsga. A diplomamunkám kommunikációs csatornák és kommunikáció folyamata a vállalatok vezetésében tematikájára épült. Az államvizsgán elsőre olyan érdekesnek találtak, hogy behívtak egy második körre, hogy javíthassak. Akkor már a mostani alkalmazóm, az IBM ISC s.r.o. alkalmazottjaként álltam komisszió elé, és megszereztem a diplomám.2008-ban házasságot kötöttünk Szabival, nem is értem, hogy bírja még mindig mellettem.
Azóta a munkahely is, a házasság is ugyanaz, de annyira mégsem. 2012-ben megszületett lányom, Emese. Mivel nem vagyok tipikus anya, anyasági alatt autodidakta módon megtanultam pirogravírozni és mozaikozni. Mindkettőt nagyon szeretem csinálni, csak a mozaikhoz rengeteg idő szükséges és nyugalom, amit a munka és gyerekek mellett szinte lehetetlen. Ebben az időszakban született megy egy versem, az édesapámról.
2017-ben megszületett a kisfiunk, Botond, így teljes lett a kis család, a kassza viszont szegényedett, így, mikor 9 hónapos volt, visszamentem dolgozni.
2018-ban a gyerekek egészségi állapota miatt leköltöztünk Dunaszerdahelyről Ekecsre, azóta ott élünk. Ekkor jött egy másik változás az életemben 2019-ben, a sok számolás, tesztelés között sztrájkba léptek a rímek és követelni kezdték maguknak a helyet. Annyira vehemensen tolultak, muszáj volt leírni mindet, később, hogy értelme is legyen, ismerősöknek osztottam meg, s a visszajelzés több volt, mint pozitív. Nagyon szeretek írni a mai napig.2022-ben kezdtük el tervezni a közös kiállításunkat Kiripolszky Mihállyal, Farkas Andreával, Elek Sándorral, Edmár Ottóval, ekkor pattant ki a kötet gondolata is. Andrea, akit akkor ismertem meg, felajánlotta, hogy illusztrálja a könyvem. Ez kicsit később módosult, mindannyian hozzátettek egy képet a verseimhez, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
A kiállításhoz később csatlakozott Csiba Enikő is, viszont Andi és Misi nem tudtak bemutatni sajnos, így a kiállítás nélkülük zajlott le.
2023 januárjában, Andi ösztönzésének köszönhetően beléptem a Felvidéki Alkotók Egyesületébe, mint költő, ahol egy olyan világ tárult elém, ami után már rég áhítoztam. Csupa hasonló belső világú, gondolkodású emberrel kerültem össze, akik új életet adtak nekem. Vagy visszaadták azt a régit, amit félretettem. Hogy melyik nem tudom, de most ezt élvezem nagyon, jól érzem magam benne. S remélem, ők sem tartják hiábavalónak a csatlakozásomat.
2023 áprilisában megtartottuk a csoportos kiállítást, s azóta hogy hogy nem, nemcsak mint költő, hanem mint képzőművész is tombolhatok a társaim között. Farkas Gábor elnöknek és Gyurkovics Margit alelnöknek nagyon sokat köszönhetek, ez az év főleg nekik köszönhetően, hihetetlen irányt és sebességet adott az életemnek.
És eljutottunk a mostani pillanatig, ahol bemutatkozom: Burík Ábrahám Zsuzsanna, 2 gyermekes családanya, képzőművésznek és költőnek látszó pénzügyi ellenőr :).
--Ing. Burík Ábrahám Zsuzsanna